AKKU - valamit tenni az ÜGY - ért...

Ha

valaki idetalál véletlenül...

Nézze már ezt meg...
És írja már alá...

http://www.petitiononline.com/akku/petition.html

És adja már tovább...
A kedvemért...

Köszönöm!

Sokan vagyunk

Hihetetlen ez a blogvilág!
Nemrég csöppentem bele...
Csak lesek, milyen sokan vagyunk. És hogy minden mindennel összefonódik, összefonódhat. Barátságok köttethetnek ismeretlenül, megtalálnak hozzád hasonló emberek, titkokat tudhatsz meg, hihetetlen az információ áradása.
Egy egyszerű naplón keresztül...
Ez jó?
Jó.

De milyen nehéz azt a határt megtalálni, hogy felismerhetetlen maradj akkor, ha közben ki szeretnéd magadból írni azokat a dolgokat, amiket mással nemigen osztasz meg!!!
Ez nem olyan jó...
:-)

Ez van...

Ez van, tudomásul kell venni... Ha az ember beteg, menjen orvoshoz, hátha tud segíteni.
És tud...

Egy hét fejfájás (a mellékhatások miatt), és aztán márcsak azért is jobban érzed magad, mert már nem fáj a kobakod.

Olyan ez, mint a viccben a hasmenéses ember és a doktor, mikor véletlenül nyugtatót ír fel......
Az utolsó találkozásnál már ezt a választ kapja a betegtől:
- Még mindig nem érek el a vécéig, olyan gyorsan

tör rám, de ki nem szarja le??!

Szóval a problémáimat nem oldotta meg, de legalább el tudok gondolkodni rajtuk.

Március 14

Holnap húzós napom lesz...

Többször is játszom, különböző érdekeltségű helyszíneken...

Nem az az érdekes...

Hanem az, hogy miként fogok az egyikről a másikra ép bőrrel eljutni, és legfőképp az izgat, hogy éjszaka mi lesz velünk, zenészekkel...
Hazafelé...

Nem érek rá(m)...

Életben kell maradnom még 4 napig...
Szedem a dilibogyókat, mosolygok, hajtok, muzsikálok, robogok, ragyogok stb.
Itthon üldögélek, bambulok, sírdogálok, alszom stb.

Majd jövő héten bővebben.

Zeneórák...

Az elmúlt két éjszaka sikerült összvissz 8 órát aludnom...
Viszont két nap alatt 19 órát hegedültem... (hosszú űűűű??)
Ebből tizennégyet tegnap...
Ez milyen???
...
Órában számolni a zenélést...
...

És milyen jól esett!!!!
...


Nem lehetne, hogy négy kezem legyen?
Hogy egyiknek a vége a hegedűm legyen, másiké a vonó, a többi meg maradna a régi??? És amikor jön a "depitámadás", csak megfogja a hegedűs kezem a vonóst és máris zeng a lélek...

(?)

Támadás

Kukk...



Ennyi...



Támad a depresszió...



Megyek kialszok belőle...



Vagy nem...

Névnap

Nálunk évente kétszer van házibuli. A fiam születésnapja és a névnapja környékén. Ilyenkor igyekszem hozzám is közelálló, gyermekes emberkéket meghívni.
A kölykök kapnak virslit, meg vagy tortát, vagy rakott pudingot. Ők igénytelenek, játszanak, nincs idejük enni.

De a felnőtteknek mindig főzök valami egyszerű, házias egytálételt.
Namármost:
Főzzek paprikás krumplit, vagy tarhonyás marhapörit, vagy csirkepörit tésztával, vagy süssek csirkemindenféle darabokat májjal egy tepsivel és krumplipürét? Vagy mi van még olcsó, gyors, laktató kaja?...

Vagy most ne főzzek, csak csináljak gezemicéket? Fokhagymás sajtkrémet, majonézes halkrémet, meg még valamit, aztán kenjék kenyérkékre? De az nemigazán kaja..., viszont finom...
Végülis holnap lesz rá pár órám, hogy eldöntsem és meg is csináljam...
:-)

Február : Itt a nyár!

Úúúúgy örültem tegnap!!!

Besütött a napocska a kölök szobájába!! Ez azt jelenti, már olyan magasan kél, hogy TAVASZ közeleg!!! Ez a mérce nálunk, mert november végétől februárig kicsit bánatos a hangulat napsütés nélkül..., nincs sötét, csak..., nna...

Amikor ideköltöztünk, a kisfiú külön kérésére napsárgák lettek a falak.

És tegnap akkorát csúsztak a sugarak a szobáján, hogy az egész lakást elárasztotta a meleg sárga fénypompa!!!

Naszóval...

Ez volt tegnap...

Ma már nincs...

Tejföl

Mióta ketten vagyunk, csak mostanában merem a régi kedvenceimet enni, azokat is csak titokban... Milyen fura lény is az ember...!? A beidegződések működnek ám rendesen!

Beidegződés... Ez egy PONTOS kifejezés. Beépül az idegbe, agyba, életbe, mindenbe... bele...

Exem többekközt semmilyen kaját nem evett meg, ami tejfölt tartalmazott, meg merem kockáztatni, azt se, ami tejföl mellett volt egy ideig. Én tejfölfüggő vagyok-voltam mindig is...

Azért írok most erről, mert az előbb ettem 2 szelet üres kenyeret, rengeteg picit megsózott tejfölt kanalaztam be hozzá!!! Fantasztikus finom volt!!

De...

Mért kellett várnom ezzel addig, míg a kölök elalszik, mért nézegettem aggódva körül evés közben, hogy le ne bukjak, egyáltalán mért kellett ilyen sok időnek eltelnie, hogy ezt megengedjem magamnak???????????

És ezentúl már mindig így lesz, hogy a tejfölről ez az abberált fog eszembe jutni???

:-)

Házimunka...

Már megint nem teregettem ki... Elfelejtettem.

Mosathatom a géppel újra a ruhákat. Ez már nem először fordul velem elő...

Mi lenne, ha a régi, gépek nélküli világban élnék? El sem próbálom képzelni, riasztó... Ha még a kimosott ruhát is képtelen vagyok kiszedni és kiteregetni...

Művészvilág...

Nna... asszem most tényleg bele fogok bukni egy buliba..., végülis annyi év után itt az ideje, hogy legalább egyszer....

Jó emberek jól kitalálták...
Én jól belepánikoltam, hogy kivitelezhetetlen...
A pánik viszonylag meghozta gyümölcsét (ahogy értelemszerűen mindig)...
Össze ált legalább a műsor nagyja, váza, rendszere..., valami nagyon szééép...

Erre az egyik sztár barátom lebetegedett...
A másik meg dupla gázsit kért... (maradjon köztünk: igaza van, de...)
Nélkülük annyi..., meg egy bambi..., ők fogták volna össze a stílusokat...


Azt nem értem, hogy a négyből a másik kettő mért mondott mindenféle kérdés nélkül azonnal igent??...


Persze, mindenki helyettesíthető - mondják az okosak -, de nem NEKIK kell kiállniuk a szinpadra vadidegen emberekkel őszinte, kerek, szép, egységet közvetíteni!!!!!


Ezek után, ha lemondom, én leszek a gyáva szarházi, a megbízhatatlan....

Ha mégis megcsinálom, lesz egy fos műsor, amihez semmi közöm, tele amatőrrel, meg haknista stúdiózenésszel, ráadásul az a két lelkes profi meg belevész a semmibe mindeközben... Hülyére próbálom magam, rohangászok, dolgozom, kap a műsor egy szar kritikát, leírnak..., kész.

Vagy megcsinálom, lesz egy fos műsor stb.... és kap egy szuper kritikát és kiszaladok a világból leokádni magam, mert ilyet még hál1istennek sose kellett csinálnom, eddig mindig sikerült magamhoz mérten minőséget közvetítenem...


Tehát mindegy...
Az egyikbe belepusztulok, a másiknak neki sem futok.
Ugyanannyit veszítek mindkettővel...

Persze... lehet mondani: - " aki egyszer eladta a seggét, ne finnyáskodjon!"

Igen..., de én még NEM adtam el!!!

Mér' épp most tegyem?????

Cipőfűző

Ez a szavunk tetszik állítólag a franciáknak a legjobban...
Ti-tá-tá-táá... ti-tá-tá-táá... ti-tá... tá-táá...
Tök jó.

Elszakadt a Martens bakancsom MINDKÉT cipőfűzője. Egymás utáni napon. Ez azt jelenti, hogy nem hibás volt, én sem voltam a kelleténél agresszívebb, csak elhasználódott.
Ez jó, nem is vagyok mérges, mert 3 évig bírta.
De:
Nem kapok sehol újat!!!
A nyolc sorból már csak négyet tudok bekötni, addig ér a maradék.
Mehetek a Martens bótba, hátha nekik van olyan, ami nem "nájlon".
Csak nehogy úgy kérjem majd:
- Sziasztok, van a bakancsomhoz ti-tá-tá-táá?

Ott maradsz, mert...

Minap a szokásos gyereknyúzás zajlott otthon. Gyakorolnia kellett hegedűt a kölöknek... Kiskamaszkorba kezd lépni, mit tagadjam, nem fűlik a foga a munkához, szinpadra viszont önként és dalolva megy. Hogy dönt ilyenkor a jó szülő? Nem tudom...

Én a tanárnéni tanácsát megfogadva, enyhe nyomást gyakorlok rá, addig nem gépezhet, amíg nem volt a kezében hangszer. Eddig bejött... Volt, hogy inkább 3 napig nem ült le a gép elé...

:-)

Valami hasonló szitu volt, de rá tudtam venni a hegedülésre, habár kissé ideges volt, nem tetszett neki. Közben aztán belejött, mint mondtam, muzsikálni viszont szeret. Hátrébb lépett, hogy nekem is megmutassa kis házikoncertként, mit is tanult. Nem kellett volna...: Fölrúgta a külön névreszóló kissámliját, már jött is kifelé a száján:

- Ott maradsz, mert Á-n csaplak!



Imádom a humorát!!!
Mondanom sem kell, pár pillanatnyi döbbent csönd után sírva röhögtünk mindketten...

Elgondolkodtató... (?)

Vajon nekem van túl élénk fantáziám, vagy csak túl sokszor hallok ilyenekről?

Az ex pasim nem a fiam vér szerinti apja. Igaz, kb. 5 évig volt a nevelőapja. A kölök nagyon ragaszkodik hozzá, szereti. A pasi is őt...
Annyira, hogy hetente jár hozzánk (a gyerekhez) rendszeresen... Mi nem kommunikálunk.
Amíg együtt voltunk, addig is voltak úgynevezett "besugárzásos" játékaik, összebújtak, a pasi besugározta, amiről a gyerek annyit mondott - ilyen csiklandozós játék.
Most is az egyszemélyes kanapén szoktak feküdni és filmet nézni...

Nem csinál semmit, de egy pasinak mért van szüksége arra, hogy a nevelt fiával fizikai kontaktusba kerüljön, akár egy filmnézés ürügyén is???

Persze, csak úgy szereti, mintha a sajátja volna. Mondja ezt ő, mondják ezt mások is. Én meg nem láttam pasit még egyet se így a kisfiával. És tényleg nem csinál semmit, CSAK HOZZÁÉR.
Akkor én mért vagyok ilyen bizonytalan???
Azért, mert ...

Jó reggelt, művésznő...

Most, hogy így lázaskodva fekszünk az ágyban, rájöttem, mennyire hiányzott ez a pihi nekem. Bírnám még vagy 2 hétig... Vagy ciki? Vagy ez csak a szokásos februári depi előli menekülés? Így jobban hangzik: influenza
Február, itt a nyár...

Mennyivel egyszerűbb lehet annak a művésznek az élete, akit általában délben ébreszt a menedzsere a szállodai szobában "jól aludt, művésznő?"...
Mindig erről álmodtam..., sose voltam túl messze ettől, csak..., mindig közbejött valami...


Neki nem kell lelket csiholnia senkibe, nem kell gondolkoznia, mit felejtett el éppen, kivel kell tárgyalnia, a számláival főleg nem idegeskedik... Csak az a dolga, hogy szépen és jól muzsikáljon, az újságíróknak válaszoljon, jól nézzen ki, stúdiózzon... Ő könnyen mosolyog őszintén, amikor fotózzák...
Rólam meg sokan ezt hiszik...
Érdekes egy helyzet...

Hülye influenza, miért a gyereket?

Nincs szörnyűbb érzés a saját beteg gyereked mellett üldögélni...

Pedig dél körül még magamat sajnálgattam, a 38-as lázammal. Hazajött a kölyök, lefeküdt pihengetni mellém, mondván hogy fáradt. És nem lett gyanús!! Sose szokott délután ledőlni!! 5 körül már forró volt szegénykém.
Gyors körtelefon, bébicsősz lemondva, koncert lemondva, itthonmaradás a két lázasnak.
Nekem 38,5, ez jó, mert ezzel már nem ráz a hideg. Hőemelkedéssel megfagyok. A kölyöknek ekkor indult el az egekbe a láza.
Azóta volt gyógyszer, hűtőfürdő, borogatás, törölközőbe tekerés, ügyeletes orvos felhívása, gyógyszer, 3-szor teljes test betekerve hidegvizes lepedőbe, most megint gyógyszer.
És már éjjel fél egy!! A kölöknek 39,8 a láza.
Ki van fáradva teljesen, hagyjam elaludni??? És ha közben feljebb megy? Hívjak ide dokit? Vigyem be a Bethesdába?
Szegénykém már szinte önként feküdt bele a hideg lepedőbe...
A kis hősöm...
Hááát...
Jóéjt!
Majd közben figyelgetlek...

Cigány az oviban...

Muszáj leírnom kisfiam egyik ovis sztoriját.

Éjjel-nappal a miskolci és egyéb cigányügyek folynak a vízcsapból is.

Én nem tudom, nem értek hozzá. Csak azt gondolom, van mit tanulnunk tőlük is.

A család, az összetartás, a barátság, az egymás szeretete, a főzés-evés... Sok cigány barátom van. Azért mondok cigányt, mert ők is így használják. Sőt, tegnap két roma kollégát is felhívtam, hogy kéne cigány (származású) zenész egy produkcióhoz. Jót röhögtünk, aztán megbeszéltük a részleteket.

Szóval a kisfiam kiscsoportos óvodásként csoporttársairól mesélte:
- Anyu, tudtad, hogy a Laura csigány? - (ezt meg sem hallottam...)
- Anyu, tudtad, hogy a Fecsó is csigány? - (erre már kellett reagálnom):
- Kisfiam, a bölcsiben Melinda félvér kislány volt, a tornára kínai gyerekek is járnak, az Aihan barátod arab. Na és?
- Azs mind semmi, anyu, de a Fekalobi is csigány, pedig azs már 8 éves!!!

Háát... Itt tart a világ...Nem lehet elég korán kezdeni... a cigányozást...

Bagolyból pacsirta?

Bagoly vagyok?

Nem vagyok képes időben lefeküdni aludni!!!!

Olyan érzésem van, mintha most maradnék ki a legfontosabb dolgokból. Pedig áááádehogy.

Megint éjjel egy, én meg ezerrel pörgök, mint a búgócsiga.

Pedig reggel indulni kell a fiammal suliba..., aztán elindul a nap..., a jól bevált kávézásos-pletyis-magunkhoztérünk délelőtt megszűnt, így hát bambulással telik, mert nem merek ledőlni, elalszom estig is akár... Délutántól nyolcig tanítás, haza, gyerek-vacsi-fürdés-lefektetés után újra elindul a pörgés...

És a pacsirta?

Akkor kel, amikor én kidőlök végre és elalszom. Amikor el kezdek élni, ő már szuszog az ágyában.

A hosszú párkapcsolat titka...

Kéne nekem egy pacsirta...

Nemigen unnánk meg egymást, örülnénk, ha egyáltalán ébren látnánk a másikat...

Ez a kép most hajnal, vagy naplemente???

Nem mindegy?

...

Rút kiskacsa

Van egy kedves fotóművész barátom. Ritkán látom. Megtalált a szkájpon...
Előkerült pár régi képe, átküldött párat...

Ez olyan mint én. Gyönyörű, ahogy a fény megvilágítja... És ahol nem??? Arra meg ki kiváncsi...?

Nehéz

fényben

állva

maradni...

Nehéz ottmaradni.

És ha egyszer megérezted az erejét, nem tudsz nélküle élni.

Arrébbmegy.

Utánamész.

Nyújtózkodsz.

Bármire hajlandó vagy érte!

Bármire hajlandó vagy érte ?

...

Az egyik ÜGY...

Megint eltelt egy csomó nap... Ha úgy vesszük, nem történt semmi...

Dehogynem.

Pár ember halálra lobbizza magát az én két szememért és én nem értem az egészet... Közben magam is, mint a hülye, úgy teszek, mintha csinálnék is valamit. Pedig csak játszom, nehogy rájöjjek, túl keveset vagyok szinpadon mostanában. Játszom a hihetetlen fontos körlevelekkel, hogy mindenki tudjon arról, milyen fontos is ez az egész klubosdi, úgy intézem, a nevem forogjon a köztudatban, mint hűdenagyember. Előkotorászok pár régi ismerőst a névjegyzékemből, hátha van neki is valami ismerőse odafönn a kerületben, vagy afölött jó magasan, és tényleg..., van... Körbekiabálom a fél világot, milyen jó is ez, micsoda ész vagyok, kitaláltam valami újat...

Beszéltem régi igazgatóval, ex minisztériumi ember. Beszéltem nagy politikus tanácsadójával, beszéltem nagy filmrendező barátom első emberével, beszéltem nagy színésszel, beszéltem kultúrális bizottsági elnökkel, beszéltem a helyi állatkajaboltos mindenkitismer-rel, beszéltem újságíró jóbaráttal, beszéltem nagy ... , mindegy...

Én hülye, ma este még rádióriportot is adtam élőegyenesben úgy, hogy Hátassal nem bírtam kapcsolatba lépni, miről nem beszélhetek. Költözik, úgy felejtette a gépet, én meg azt hittem, onlájn van. :-) Asszem, ő is a szétesés szélén...

Mindenki ugrásra készen..., a lényeget nem sikerült elintézni, a polgármester nem írta alá a nyilatkozatot...

Mire sikerül megmozdítani a fél világot az ÜGY-ért, addigra elfáradok, elfogy az ÜGY pénze, tehát a tisztelt művészkollégák is elfogynak (ki dolgozik mamá' ingyé'?, ugye...), egyedül maradok, ott lesz egy rakás lelkendező ember, akik veregetik majd a vállaamat, hogy milyen klassz vagyok...

Ha... sikerül a lobbi...

De ha nem...

Áááá..., egy ilyen ügyből még úniós botrányt is lehet csinálni...
A bulvársajtó is térdelőrajtba van állítva, "mikor indulhatunk?" jelszóval.
És akkor mi van?...



DE ÉN CSAK HEGEDŰLNI SZERETNÉK!!!!!!!!




nameg a számláimat kifizetni...

Mások hogy csinálják?

Blogolunk. Sokan. Sokféleképp. Fura egy (más)világ. Mintha ...

Mások hogy blogolnak? Miért? Azért, hogy naplószerűen végigvezessék az életük történéseit? Azt egy írásos naplóban is megtehetik. Maguknak... A jövő nemzedék meg jót röhög majd rajta, ha egyáltalán megtalálja. Vagy elgondolkozik azon, hogy régebben is ugyanazok a problémák voltak a fontosak, mint most... Vagy mi vaaan?

Van a magányos típus, aki azért ír, mert annyira egyedül van, hogy így talán a szájbervilágból valami más magányos titokban olvasgatja? Ez kedves, de unalmas... Egy picit magamutogató, de csak szeretne az lenni, igazándiból benne lehet a félsz is... De ettől legalább a saját életébe egy kis szín kerül.

Van a meg nem értett, aki kikiabálja az összes gondját, baját a világnak. És akkor mi van? Kit érdekel? Lehet, hogy őt sem érdekli más véleménye, de legalább kiadta magából. Viszont az idegennek unalmas. Talán...

Van a tehetséges, aki azt hiszi, hű de jól tud írni. Itt viszont kiélheti grafomániáját, jó hosszú mondatokkal, senki nem szólhat be neki, hogy stílustalan, kéne egy kicsit olvasnia is, hogy egy kicsit több szókincse legyen, helyesírásból se a legjobb... Ez Neki tök jó... Talán még egy-két olvasója is akad, aki megdícsérgeti.

Van a szorgalmas, aki bizonyos témára rááll, és hangyaszorgalommal telerakja az oldalát ide-oda mutató hasznos linkekkel, önálló véleménye van, vitákat kezd és lefolytat. Szóval jól elszórakozgat. Szerintem nem éli ki magát a munkájában, így bizonyítja be legalább magának, hogy valamire mégiscsak alkalmas...

Van a tudományos, aki esszéket ír, kritikákat, dolgozatokat, adatokat halmoz, mérhetetlenül nagy tárgyi tudásával henceg, lenézi az egyszerű halandót, de mégis lehajol hozzá azért, hogy tudassa vele, mennyire nem tud szerencsétlen az ég világon semmit. Könnyű kikeresni, kivágni, idemásolni, idézgetni a nagy embereket... Legyen vele boldog...

Van a kedves, jó humorú, leskelődő, érdekes témákat felvető, mindenkivel barátságos, gyakran saját hülyeségeit is kifigurázó. Ez lehet fiatal is, lehet akár idősebb is. Őket nagyon bírom... De nagyrésze teljesen inkognitóban ír, nem tudsz igazán meg semmit se róla, akárki is lehet. Így könnyű... Nekem ez nem menne, mert mindig elfelejteném, ki helyett milyen nevet haználtam, itt ki vagyok én egyáltalán?? :-)

Van a praktikus, akitől megtalálod az épp téged érdeklő probléma megoldását, folyamatát, vagy ő már túl van azon, amibe most cseppentél bele. Ez is tetszik, de nem szeretek tanulni, amikor az agyam szeretném mosni itt a neten...

Van a híres ember, akinek muszáj blogolnia, különben nagyképűnek nézik, mert nem vegyül a pórnéppel. Szerintem nem is ők írják... Gondolom, van egy ügyeletes, aki a lényeges semmitmondó mondatokat megírja helyette, esetleg néha belenéz...

Vagyok én...
Aki nem szeretné, ha sokan megtalálnák... Viszont a mindennapjaimról kéne valakit tájékoztatnom. Nem kenyerem a fogalmazás. De ha csinálok valamit, azt lassan de biztosan végigviszem, még ha beledöglök is. :-)

Annyi mindenről lehetne itt írni!
Lehetne csak simán, az épp eltelt nap eseményeit összeszedegetni...
Lehetne nem a napról, hanem a közben előjött érzelmekről...
Lehetne a családról, ismerősökről sztorizgatni...
Lehetne a tanítványokról, tanításról...
Lehetne a hangszeremről, a zenélésről, a viszonyunkról... Ez lenne a legizgalmasabb számomra.
Lehetne a körülöttem élőkkel való viszonyomról, róluk, mittudomisén...

De vagyok én, akit kevesen ismernek igazán... És ez így NEKEM jó!!! Pont azért, mert sérülékeny vagyok, oké, tudomásul vettem, hogy művész lettem, vigyáznom kell magamra, föl kéne a kölyköt is nevelnem, nagyon sok embernek van szüksége a muzsikám hangjára..., mondják mások... :-)

Mindegy...
Majd kialakul.
Most ezt írtam.
Néha jól esik írogatni..., grafoterápia... :-)
Vicces.

Unalmas lett ez is...
:-)

Ügyintézések - fejlődünk...

Szép volt a tegnap este. :-)
Színház után - gondoltam én - lefexem jó korán, hogy reggelre üde reménykedő arccal mehessek apehékhoz raportra. Valami megmozdult bennem... Hol vannak az iratok? Hívom Hátast, nincs nálad? Nincs, nem láttam a szatyrod, igaz hogy az ügyvéd szerint visszakerült, de... Megnyugodtam..., ma sem kell korán lefeküdni. Nekiláttam a gépemből elővarázsolni valami iratmaradékokat, nyomtatgatni stb. Éjfél körül telefon: Megvan! Átkerült egy sárga dossziéba! Dejóóó! Akkor most megyek is érte, köszi! A jó öreg megszokott fél 2-kor ágyba is kerültem.
Hajnali fél8-kor találka az ügyvéddel, irány a CÉG!! Az adózók réme! Apáám!! Mintha visszarepültem volna 40 évet...
Beléptetőrendszer: 2 pasi ül egy-egy szerintem commodore64 előtt, elkéri az igazolványod, föltelefonál a megsárgult (valamikor fehér) tárcsázós kézibeszélőn, hogy jöttél, kitölt egy papírt, a kezedbe nyomja, és egy lefóliázott vörös kis (kb.4x9cm) kitűzőt is ad, "külsős" felírattal. Ezekután beenged a 30 éves elfordulós, karral ellátott rendszeren, elmagyarázza, melyik épületbe menjek, ott várjak, mert jönnek értem... Így is lett...
Jó kis időutazás volt... Nembaj, a hölgyike jóindulatúan közölte, hogy a főnöke azt üzeni, 50%-ot elengednek, a többit 36hónapra. Tök jó fejek voltak, végülis, el is hajthattak volna simán.... Csak azt nem tudom, hogy a botrányos levél miatt, vagy az ügyvédes miatt, vagy sokkot kaptak a két levéltől együtt... , vagy az eddigi láthatatlan segítőim vetettek be már megint mindent a cél eléréséért... :-)
Aztán futás az önkormányzatba, lejárt az ingyenes parkolómatricám. Az ügy gyorsításához bevetettem bűbájos fiamat - úgyis hamburgerezni akart -, rájuk mosolyog és máris nagyobb kedvvel dolgoznak. Sorbanállás, nem jó, ki kell tölteni ezt meg azt... Ja, van tartozása? Menjen át az adóosztályunkra, az utcán a másik kapu. Bemegyek, sorszámhúzás... (ÜRES! váróterem), mi jövünk..., ja? kártyával nem lehet fizetni. Kimegyünk, automatázás, vissza. Megvan az igazolás!! Első helyszínünk, tömegnyomor 12 négyzetméteren, 4 ügyintéző, aki kapja marja sorszám nélkül... itt már bevetette magát a gyerek is..."nem mi jöttünk volna?" ..."ja? bocsánat, tessék a gyerekkel!" ... és máris az ügyintézőnél vagyunk. Kínosan leellenőrzi az összes adatomat, anyám második keresztnevét is beírja (röhej), elővesz egy már elkészített matricát, óvatosan félig felnyitja (!), filctollal beleírja a rendszámot, visszasimítja, majd büszkén átnyújtja nekem...
Huszonegyedikszázad...
Nna imma, ezt hagytad te itten... Milyen unalmas lehet 10 perc alatt kocsit venni, bankkártyát azonnal megkapni stb...

Klub, blogolunk

Lement ez a hét is.
300-an voltak pénteken... Tök jó fejek. Jó érzés volt látni a régi arcokat. Nemtom, mennyire fog az első lelkesedés kitartani náluk..., de én ekkora energiát nem tudok minden péntekre belefeccölni, hogy eljöjjenek... Reggel 3-kor már haza is indultam, 4-kor már asszem elaludtam. Másnap de. 11-re mentünk a tévébe nyilatkozni. Nagy meccs volt emberi arcot varázsolni hármunknak...! :-)
Más.
Kisfiam blogol... Tiszta őrület. 10 éves még csak. Vagy nem is olyan kicsi? Ja... Meg zaklatja Immát éjjel-nappal skype-on, mert a fiával szeretne csacsogni. Annak meg kisebb dolga is nagyobb, minhogy szórakoztassa a kölköket, hiszen új életet kell megkezdeniük. Nincs még egy hete, hogy átköltöztek a Föld túloldalára...
Nincs mit írnom, semmi érdekes.
Időpontot kell kérnem az APEH-tól, el kell intéznem a vízóracserét, a gázártámogatást, a lakossági parkolómatricát, vonót kell szőröztetnem, a pályázatunkhoz pályázó céget kell keresnem, ... ilyen és hasonló történetek várnak rám, ezért nem csinálok most semmit. Ha csak egy dolgom lenne... haladnék... De összegyűlt és ilyenkor beblokkolok egy kicsit.
Abbahagyom mára.

Búcsúztatás és vizsga

Nna, elmentek..., illetve még most is mennek..., még vagy egy napig.
Kivittük őket Ferihegyre, hogy biztosan elmenjenek.

A két kisfiú (az ittmaradó és az elutazó) bírta még a legkönnyebben ezt az egészet. Napersze! Ők már szájbergyerekek. Nekik nincsenek távolságok, ők már számítógép előtt nőttek fel. Úgy gondolják, az interneten keresztül nap mint nap ugyanúgy tudnak majd beszélgetni, ahogy élőben...
Hááát...?
Biztos úgy lesz. Bízom bennük. Jobb híján...

Na aztán futás haza, hegedűvizsga a prücsöknek. Szegény olyan ideges volt, a próbán összevissza kapirgált, még sirdogálás is volt mérgiben. (nem tudom, kire ütött ez a gyerek?)
Fölment a színpadra, leparancsolták a dobogó elé. Már a nyolcadik hangba beleakadt. Aztán valahogy fölspilázta magát és ÚÚÚGY odatolta NEKIK...!!! Hát nagyon büszke voltam (vagyok) a bátorságára és a kis buksi fejére!
http://video.google.com/videoplay?docid=2274916600710034563

Aztán futás vele szolfézsra... Nna! Ott is épp vizsga volt! Már meg sem lepődött a kis hősöm, séróból lenyomta azt is.

Aztán futás tanítani, aztán haza, bébicsősz elrendez, pici pálinka, Hátas telefonál... : Hogy ő milyen depressziós és így milyen nehéz dolgozni... Mondja ezt pont NEKEM!!!!
Asszem nagy zavaromban valamit hadováltam neki a munkaterápiáról, hogy az be szokott jönni stb. Aztán felvilágosítottam, hogy borultam már össze én is, hagyjuk ezt a témát. Erre felvilágosít, hogy 17 éves korától 23 évesig minden februárban megöngyilkolta magát, utána jött rá, hogy ez visszatérő hülyeség és megtanulta kezelni... Kösszépen... Most aggódhatok érte is... De eggyel több indok, hogy észnél maradjak.

Ezért a csajsziért is aggódok, hogy egészségben odaérjenek, szar így, hogy nem látom a neten az onlájn jelét, nem tudok odavetni egy-egy félmondatot... hogy: mérnemalszó?, vagy: Nedógozzámáá!

Ez jópofa ez a naplóírogatás...
Most még...

Na jóéjt...

Szar ügy

S az élet megy tovább... Egyesek elköltöznek, mások maradnak. Haladjunk...

Minden barátom messze van.

Lett egy közeli, pár éve. Aztán elköltözik holnap Újzélandra...

Vicces...

Nemtom mennyire lettem neki közeli barátja, én most rettegek a holnapoktól. Persze, van sok-sok ismerősöm, mint mindenkinek. Amíg nem találkoztunk, addig is eléldegéltem valahogy, most is lesz valahogy. De mégis, csak úgy lázadozok itt magamban.

Biztos tartjuk majd egy darabig a kapcsolatot egymással, aztán egyre ritkábban, aztán már nem nagyon lesznek közös témáink, aztán egyszercsak elfogynak a levelek. De hát ez természetes.

Lesz.

De most még nem az.

Mégcsak ajándékot se tudok neki adni... Mit...? Tááárgyat? Hülyeség.

Elbőgtem magam a búcsúbuliján... Szégyen...

Ráadásul olyan, mintha magamat siratnám. Vagy tényleg?...

Csak a holnapon legyek túl.

Meg a többi napon, amikor nyúlok a telefon felé, hogy hívjam, meg amikor arra járok, amerre reggelente kávézni estem be hozzájuk.

Hülyeség.

Szar ügy.

És ő boldogan indul ebből a nagy szarból az új VILÁG felé.

Hééé, ott odafönn!! Adjátok meg neki a boldogulást, megérdemli!

Mink meg majdcsak elleszünk itten valahogy...

Csá, NAGYLÁNY!

Kezdődik...

Na...
Elért engem is a bloghullám...
Foggalmamsincshogykezdjekhozzá...
Igyexem majd időnként tényleg jelentkezni.
Sztem kezdésnek ennyi...