Alma a fájától???

18 éves koromban elmenekültem otthonról...

Anyu nagyon megnehezítette az addigi életemet. Nem akart sose rosszat, de nem is tett semmi jót...

Ő ilyen.

Apám fantasztikus ember, türelmes, hihetetlenül főz, bulizni is tud velünk, de nagyokat tud hallgatni, kisfiammal szó nélkül is megértik egymást.

Jó messzire kerültem a családomtól ...


Megjött az öcsém Spanyolországból, most inkább nálam lakik, minthogy hazament volna...

Idejöttek a szüleim, hogy találkozhassanak vele. De nem egyszerre érkeztek... Amíg apu volt itt, hihetetlen nyugis, szeretetteljes, viccelődő, nagyokat zabáló volt a hangulat.

Megérkezett anyu.

Mindez egy csapásra megszűnt...
Hazajöttem ma tanításból, egy vibráló, ideges, robbanásig feszült, ingerült csapattal álltam szemben. Öcsém a maga módján őrjöngött azon, hogy anyu a tévé elé állt és folyamatosan valami hülyeséget szajkózott, pedig udvariasan meg lett kérve... A fiam 2 percen belül üvöltött anyuval, hogy ne mondja már kilencedszer is, hogy tanuljon, mert már 3 órája végzett az anyaggal. Ő, aki jól nevelt, mosolygós kiskölök! Apu a szokásos szótlanságával tűrte az őrületet. Én akárhova mentem a lakásba, anyu mindig épp abban az ajtóban állt, ahova szerettem volna bejutni, közben tökmindegy volt, mivel oktatott épp...

Én, a BIKA nő, aki mindig is a nyugis otthonáról volt híres, akihez szívesen jönnek a barátok, ismerősök, pár óra alatt visszavedlettem azzá a rongyos idegzetű kiskamasz lánnyá, aki hanyatt-homlok menekült annó...

Anyu holnap hazamegy... Látom a többieken is, nagyon várják már ezt... Én is... Hogy juttathatja egy anya ilyen állapotba a családját? Mi lehet ennek az oka???
3 gyermekéből 2 elmenekült, 1 alkoholista lett...

Most itt ülök. És ki tudja már, hányadszor gondolkodom azon:

ÉN IS ILYEN LESZEK???